Iratkozzon fel hírlevelünkre

Bábolnai Cseperedők Ypäjäben V. 26–28.

babolnaicseperedok 240x130

A Bábolnai Cseperedők Ypäjäben a nemzetközi lovas-sport konferencián V. 26–28.

Az 1995 óta működő Cseperedők ifjúsági néptáncegyüttes szülővárosuk, Bábolna ajándékaként érkezik a finn testvérváros, Ypäjä által szervezett nemzetközi lovas-sport konferenciára. A fiatal táncosok május 27-én, szombaton 16:30-kor lépnek fel az esemény egyik fénypontjának ígérkező Finnhorse Show-n az Ypäjäi lovasklub és a Finnhorses Music Dressage Group lovasaival, és az utcabálon is táncba hívják az érdeklődőket.

A bábolnai Cseperedők Néptánccsoport Bors Erika és Török Sándor művészeti vezetésével jelenleg három csoportban, 58 táncossal dolgozik. A „felcseperedett” nagyok oktatják a kisebbeket. Céljuk a magyar népi hagyományok, táncok, zenék, énekek, mesterségek ápolása, megőrzése és minél szélesebb körben való megismertetése.

Bábolna, a környező települések, a testvérvárosok közönsége már jól ismeri őket. Több országos és megyei fesztiválon szerepeltek már sikerrel. 2004-ben Törökországban, 2007-ben Németországban és Ausztriában, 2008-ban Olaszországban és 2009-ben szintén Németországban, 2010-ben pedig Finnországban képviselték hazánkat. 2011-ben Erdélybe látogattak, ahol hagyományőrző zenészekkel, táncosokkal találkoztak, valamint több nevezetes helyet látogattak meg, s 2013-ban szintén Ausztriában vendégszerepeltek.

Repertoárjukban a magyar nyelvterület több tájegységéről szerepelnek koreográfiák, Dunántúltól - Erdélyig.

További információ a lovas-sport konferenciáról: http://www.geec2017.com/

ESEMÉNYNAPTÁR


2017
24
Május
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

KIEMELT ESEMÉNYEK

máj. 27.
- máj. 27.
A Bábolnai Cseperedők Ypäjäben
Ypäjän Hevosopisto (opistontie 9, Ypäjä)
máj. 28.
- máj. 28.
Tóth-Vajna Zsombor: Orfeusz útja
Pyhän Johanneksen kirkko (Kellolahdentie 8, Kuopio)
máj. 29.
- máj. 29.
Tóth-Vajna Zsombor: A legbüszkébb apa: Bach és fiai
Kuopion tuomiokirkko (Vuorikatu 17, Kuopio)
máj. 29.
- máj. 29.
Személyes emlékek a finnországi internálótáborokról 1944–46 között
Magyar Kulturális és Tudományos Központ (Kaisaniemenkatu 10, Helsinki)
máj. 30.
- máj. 30.
Tóth-Vajna Zsombor: Il maestro e lo scolare
Kuopion Musiikkikeskus (Kuopionlahdenkatu 23, Kuopio)

Hirdetések