Iratkozzon fel hírlevelünkre

Lajkó Félix a MüPában

lajko 240x130

Lajkó Félix és zenekara a MüPában

Éppen 100 évvel ezelőtt, az első világháborút lezáró békekötéssel több, mint 3 millió magyar rekedt az új államhatárokon túl. Az 1920. június 4-i aláírás évfordulójára a magyar nemzeti összetartozás napjaként emlékezünk. A nemzeti kultúra országhatároktól függetlenül összekapcsolja a magyarokat, ezt példázza Lajkó Félix is, aki egy szerbiai magyar többségű településen született, és budapesti sikerei után vált mára világhírűvé.

A stílusában teljesen egyedi, rendkívül virtuóz LAJKÓ FÉLIX hegedű- és citeraművész, zeneszerző szerint félrevezető, ha a művészetére a „világzene” címkét ragasztják. Saját véleménye szerint kortárs zenét játszik, amely éppen annyira „magyar”, mint amennyire ő maga. Szerinte határon túlinak lenni azt jelenti, hogy az ember a kultúrával élteti magát.

Lajkó Félix saját formációin kívül számos magyar és szerb zenekarral működött együtt (Dresch Quartet, Boban Markovic Orkestar), valamint komponált zenét magyar és szerb színházi- és táncelőadásokhoz, illetve filmekhez. Ő írta az 1998-as Szarajevói Kulturális Fesztivál himnuszát is. Filmszínészként Mundruczó Kornél Delta c. filmjének főszereplőjeként Arany Pálma-díjra jelölték a 2008-as Cannes-i Filmfesztiválon.

Lajkó Félix az elmúlt években többször lépett fel külföldön, mint Magyarországon. Jelentős díjakat elnyert lemezei a világzenei toplisták élén állnak. Első citerás albuma, a Mező (2013) 2 hónapon át vezette az európai világzenei listákat, legutóbbi, Lajkó Félix & Volosi (2019) c. albuma – melynek lemezbemutatójával 2019-ben Finnországban is debütált – hónapokon át a World Music Charts Europe dobogósa volt, a brit Songlines világzenei magazin pedig az elmúlt év, illetve az elmúlt 5 év legjobb lemezei közé sorolta.

Lajkó Félix és zenekara 16 perces MINIKONCERTJE elérhető a hegedűvirtuóz hivatalos csatornáján.

"My music is based on the delicacy and colourfulness of my instrument. I do not play any new types of musical genre, I only follow my own path and improvise and write music. I cannot see differences between musical styles and ways, so I play folk-, classical-, rock-, blues-, jazz-, and improvisational music.”

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2020
11
Július
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

Hirdetések